HASZNOS INFORMÁCIÓK AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSOKRÓL

2014.04.09 00:00
Biztosítási szerződésnél az esetleges kockázatok megfelelő értelmezéséhez az alapvető fogalmakkal is tisztában kell lenni. A Groupama Garancia szakértői által összeállított kisszótár segíthet az életbiztosítási termékek közötti eligazodásban.

Mit is hívunk pontosan életbiztosításnak?
Életbiztosítások esetén a szerződő és a biztosító biztosítási szerződést köt, mely során a szerződő díjfizetése ellenében valamilyen, a biztosított életével kapcsolatos esemény bekövetkezte esetén a biztosító szolgáltatást (bizonyos összeget kifizet) nyújt.

Az életbiztosítás esetében alapvetően kétféle biztosítási esemény fordulhat elő:

  • a biztosított halála,
  • a biztosított életben léte adott időpontban.

Klasszikus életbiztosítás
A megtakarítási életbiztosítási igény jellemzően két meghatározó életszakaszban szokott felmerülni. A fiatalok esetében a befektetés jellegű megtakarítás általában lakás vásárlására, vagy pedig a családalapítás megkönnyítésére szolgál, míg az idősebbek inkább a nyugdíjas éveiket szeretnék biztosítani, félretenni.

A klasszikus életbiztosításokkal magas szintű életbiztosítási védelmet teremthetünk, miközben megtakarításainkat is biztos kezekben tudhatjuk anélkül, hogy befektetési döntéseket kellene hoznunk.

Kockázati életbiztosítás
A klasszikus életbiztosítás egyik altípusa a kockázati életbiztosítási forma, amely hatékonyan enyhítheti egy halállal járó váratlan esemény, súlyos anyagi következményeit. Egyedi igények szerint alakítható, így adott esetben akár hitelfedezeti életbiztosításként is megköthető, vagyis a hiteltörlesztés időszakában fellépő, nem várt anyagi nehézségekre is felkészülhetünk vele. Számos egyéb kiegészítő biztosítás is köthető mellé, mellyel magasabb szintű, komplex biztosítási védelem alakítható ki. 

Unit – linked életbiztosítás
Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás, ahol a befizetett díjakat a biztosító az ügyfél által meghatározott eszközalapokba helyezi el. Bár azt is megválaszthatjuk, hogy hány évre szeretnénk lekötni megtakarításunkat, a legtöbben nem veszik figyelembe, hogy a megkötött unit-linked életbiztosítások, bár tartamuk rugalmasan választható, legtöbbször hosszú időszakra szólnak, és ha a tartam lejárata előtt szeretné valaki kivenni a befektetett összeget, akkor azt általában visszavásárlási veszteséggel teheti meg. Így csak a végső esetben szüntessük meg a lejárati dátum előtt életbiztosítási szerződésünket. 

Abszolút hozam
Az abszolút hozamú alapok sikerének a titka, hogy mind emelkedő, mind csökkenő piaci környezetben pozitív hozamra törekednek. Az ilyen alapok nem egy megadott referenciaindexet (benchmark) követnek, így sem a részvénypiacok pozitív, sem a negatív teljesítményéből nem részesednek, a hozam az alapkezelő szakértelmétől, döntéseitől függ. A jól megválasztott stratégia és a helyes időzítés révén a legjobb alapok – bár számottevő kockázat mellett – hosszabb, 3-5 éves időtávon jelentősen képesek felülteljesíteni a kockázatmentesnek tekintett rövid lejáratú állampapír hozamokat. Az abszolút hozamú alapok ezért legalább 3-5 éves befektetési időtávra ajánlottak, számottevő kockázatú összetett pénzügyi termékek. 

Indexalap
Olyan befektetési alap, amely portfóliójának összetétele az alap működése során megegyezik valamely előre megválasztott piaci index (például: BUX, MAX) összetételével. Az alap lényege, hogy a potenciális befektetők pontosan a meghatározott piac teljesítményéből részesülhetnek, az alap hozama megegyezik az index hozamával..

Kötvényindex
A kötvényindexek egy adott referencia kötvényportfolió (pl. 1 éven túli lejáratú magyar államkötvények) teljesítményét képezik le. A kötvények hozama az időarányos kamatból és a kötvények árfolyamváltozásából tevődik össze. A kötvények árfolyama a piacon elvárt hozamszinttel ellentétes irányba mozog, tehát csökkenő hozamszintek esetén a kötvényindex hozama meghaladja a kötvények kamatszintjét. 

biztositasiszemle.hu